Gyergyóremete

 Gyergyóremete címere
Gyergyóremete (románul Remetea): falu a mai Romániában Hargita megyében. Községközpont, Eszenyő, Kicsibükk és Mártonka tartozik hozzá.

Fekvése:
Gyergyószentmiklóstól 15 km-re északnyugatra a Maros mellett fekszik Ditróval és Csutakfalvával összenőve.

Nevének eredete:
Neve a hagyomány szerint onnan származik, hogy egy remete (bizonyos Kendeffy Bonifác, állítólag Martinuzzi Fráter György titkára) épített először kápolnát ide, melynek alapfalai a temetőben ma is láthatók.

Története:
Első lakói a 16. században Ditróból érkeztek ide. 1725-ben szakadt el Ditrótól és Szárhegytől önálló egyházközségként. Egykori temploma egy villámcsapás következtében leégett, helyén épült fel 1771-ben a mai templom. 1892-ben és 1898-ban a falut tűzvész, 1913-ban árvíz pusztította. 1910-ben 6207 lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Gyergyószentmiklósi járásához tartozott. 1992-ben 6504 lakosából 6470 magyar és 34 román volt.

Látnivalók:
Temploma 1771-ben épült, mely végső formáját az 1900-as évek eleji átalakítás során nyerte el.
A falu déli részén van 1923-ban létesített borvízfürdője, mely miután a Maros elmosta 1968-óta működött újra. Mára teljesen lepusztult.

Híres emberek:
Itt született Bernád Imre 1848-as hős.
Itt született 1882-ben Balás Jenő bányamérnök a magyar alumíniumipar megteremtője.
Itt született 1910-ben Ferenczi István fafaragóművész.
Itt töltötte gyermekkorát Cseres Tibor író.
Itt született 1883-ban Balás Elek választási kampányigazgató, ügyvéd, kormányfőtanácsos