BORSOS MIKLÓS MŰVÉSZETÉÉRT ALAPÍTVÁNY
1992-ben alakult. Elnöke: Borsos Géza, ügyvezető titkára: Bancsi Edit. Céljai: Borsos Miklós élet-művének minél teljesebb megismertetése az erdélyi magyarság körében; művészi, szellemi és erkölcsi hagyatékának ápolása; tehetségkutatás és -gondozás.
A megalakulás óta nagyon gazdag tevékenységet fejtett ki: Borsos Miklós emlék-ünnepségek szervezése, kiállítások és tár-latok szervezése havi rendszerességgel, nemzetközi gyermekalkotótábor működtetése, találkozó a Duna TV vezetőségével, ösztöndíjak és pályázatok meghirdetése, Flóra szobor, Szent István Kard, Kossuth szobor felállítása illetve szerepvállalás ezekben, Borsos Miklós Emlékház létesítése, stb. Jelentős szerepet vállaltak a Bocskai Szövetség 1999-es, gyergyócsomafalvi díjkiosztó ünnepségének szervezésében (egyik díjazott falunk szülötte, Dr. Czirják Árpád pápai. Az Alapítvány és elnöke lelkes hozzállásának köszönhetően 1997 óta működik a Csomafalvi Értelmiségi Fórum (CSÉF). Ez a fórum az elszármazott és itthon élő értelmiségieket gyűjti össze közös gondolkodásra és idézve a programból: „Legfőbb célként a gondok feltárását, az ehhez társuló helyismeret birtokában pedig a megoldások keresését jelöljük meg… egy egészséges jövőkép kialakítása érdekében. A községi közéleti-kulturális lap, a Gyergyócsomafalvi Délhegyalja kiadását és finanszírozását szintén az Alapítvány vállalja 1998 óta. Ez idáig több, mint 70 szám jelent meg.
BEL CANTO MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET
1997 októberében alakult kamarakórusként. 25 tagot számlál. Vezetője: Csata Levente kántortanító. A kórus évente részt vesz a Kárpát-medencei szintű Bárdos Lajos Fesztiválon, és karácsonyi koncerteket tart a környék településein. Tagja a Romániai Magyar Zenekarok és Vokális Együttesek Szövetségének. Célkitűzései: az erdélyi ma-gyar, kórusmozgalom támogatása, a magyar zeneszerzők műveinek megismertetése, a hagyományőrző citera-együttes újraindítása, működtetése. A Bel Canto 2003 decemberében kiadta első albumját „Csillagfényes, csöndes éjjel” címmel.
PETRES IGNÁC FÚVÓS EGYESÜLET
Az első fúvószenekar 1941-ben alakult Csomafalván. Kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta működik. 1995-ben volt az utolsó „újraalakulás” és a fiatal együttes mellett egy gyermekzenekar is működni kezdett. A Csiki Tibor vezette zenekar 2000 decemberében hivatalosan bejegyeztette magát. A fúvósok állandó és aktív résztvevői a Falunapok, a március 15-i ünnepségek, a korosztály találkozók rendezvényeinek. 2002 -ben fúvóstalálkozó keretében ünnepelték a zenekar fennállásának 60. évfordulóját. A 24 tagú együttes célja: a helyi zenei élet táplá-ása, tehetséges gyerekek felkutatása és zenei pályán való elindítása.
MÁS KULTURÁLIS KEZDEMÉNYEZÉSEK
A település kulturális életében még jelentős szerepet játszanak: a Borsos Miklós Emlékház (gazdag kulturális-művészeti tevékenység), a Borsos Miklós Művelődési Otthon (bérletes színházak, elő-adások), a Köllő Miklós Cserkészcsapat (vezetője: Korpos Erzsébet), a „Gyopár” Gyermekszínjátszó Csoport (vezetője: Buzás Ibolya), az Ifjúsági Színjátszó Csoport (vezetője: Moga Zoltán), a Táncház Mozgalom (vezetője: Mogyorós László), Bartalis Ferenc és a Koszták népi zenekara, Fehér Gizella alkotóműhelye, stb.
KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐK HELYI KEZDEMÉNYEZŐ CSAPATA
2003. novemberében, Király Ágota – egykori Sapientiás diák kezdeményezésére, össze-állt egy 12 fős csapat, amely folyamatosan együttműködve a Székelyföldi Közösség-fejlesztők Egyesületével (SZEKE; Székelyudvarhely; vezető: Balla Zoltán), adatokat gyűjtött, beazonosította a potenciális érdekcsoportokat, képzéseken vett részt (Homoródfürdőn 3 alkalommal), műhely-munkákat vezetett, tájékoztatta szóban és írásban a faluközösséget a munka meneteléről, majd a helyi önkormányzat és a közösség tagjai elé tárta a „Gyergyócsomafalva közösségalapú fejlesztési stratégiája” címmel összegzett munkát.
A két éves munka eredményeként meg-fogalmazódott a közösség stratégiai célja: az életminőség javítása. A kikristályosodott főbb fejlesztési területek: 1) Az ön-kormányzat hatékonyságának növelése; 2) A helyi erőforrásokra alapozott életképes helyi gazdaság megteremtése és fejlesztése; 3) A hagyományos értékekre alapozott közösségi értékrend megfogalmazása, tudatosítása és művelése; 4) Infrastruktúra a közösség szolgálatában; 5) Belső szolidaritásra alapozott szociális biztonság és egészségügy megteremtése. A stratégia elkészült, most már a meg-valósításon a sor!
DÉLHEGY SPORTEGYESÜLET
2002. január 11-én, 38 taggal és 2 szakosztállyal (jégkorong és labdarúgás) megalakult a Délhegy SE. Alapító el-nök: Gergely László, szakosztály vezetők: Rokaly Szabolcs és Király Levente. Tiszteletbeli elnök: Csata-Székely Attila
A település kulturális életében még jelentős szerepet játszanak: a Borsos Miklós Emlékház (gazdag kulturális-művészeti tevékenység), a Borsos Miklós Művelődési Otthon (bérletes színházak, elő-adások), a Köllő Miklós Cserkészcsapat (vezetője: Korpos Erzsébet), a „Gyopár” Gyermekszínjátszó Csoport (vezetője: Buzás Ibolya), az Ifjúsági Színjátszó Csoport (vezetője: Moga Zoltán), a Táncház Mozgalom (vezetője: Mogyorós László), Bartalis Ferenc és a Koszták népi zenekara, Fehér Gizella alkotóműhelye, stb.
A Sportegyesület az elmúlt 4 évben nagyon gazdag tevékenységet fejtett
ki: felújította a jégkorong pályát és kör-nyékét magába foglaló
sportobjektumot, sikeresen pályázott 50 rend hokis felszerelésre
Kanadából, nagyon sok helyi tornát szervezett, és biztosította a
gyer-mekcsapatok külföldi turnéját (Berlin, Magyarország, stb). Komoly
segítséget nyújtott az egyesület az iskolaudvarán lévő minifoci pálya
munkálatainak befejezéséhez is. 2005 óta Köllő Lehel áll a Délhegy
Sportegyesület élén, 2006 áprilisától pe-dig a Progym SK vezetőségében
Benedek Árpád képviseli Csomafalvát. 2001-től Csomafalva sikeredzője:
Farkas Csaba tanár.
Az utóbbi 4 évben a tagok, szülők és támogatók létszáma jóval 100 felett van!
|