Építészet

Népi építészet, kézművesség és székely kapuk:

Szent István Egyetem – Ybl Miklós Műépítészeti Főiskola:

Beszámoló a Népi Építészeti Tudományos Diákkör (NTDK) Gyergyócsomafalván végzett 2004. évi felmérési-kutatási munkájáról

2004. július 10-22. között Csomafalván végeztek felméréseket a DR. REISCHL GÁBOR DLA tanszékvezető és CSONTOS GYÖRGYI tanár által vezetett budapesti diákok. A 21 fős csapat 21 objektumot (régi házakat, csűröket, gazdasági épületeket, székely kapukat, iskolaépületeket, stb.) mért fel és kutatott. A csapat tagja volt a csomafalvi iskola egykori diákja: Domokos Júlia (Domokos Lajos egykori csomafalvi tanár lánya). A 2004-ben lebonyolított kutatómunka eredményeiről 2005. novemberében a visszatérő csapat szemléltető kiállítást mutatott be a Köllő Miklós Általános Iskola Dísztermében (házigazda: Antal Teréz iskolaigazgató). Az elkészült munkát album és CD formájában a helyi iskolának ajándékozták, azzal a céllal, hogy a község lakói ezt megtekinthessék. Ezekből a munkákból közlünk ízelítőt. Íme: „Ismét Erdélybe látogattunk 2004 nyarán. 10 évvel ezelőtt, 1994-ben, volt már ezen a vidéken, a Szabó László vezette NTDK-s csapat (Népi Építészeti Tudományos Diákkör). Akkor Gyergyószentmiklós volt a központ, és onnan rajzottak ki a diákok a környék falvaiba felmérni. Most egy egyetemi hallgató, Domokos Júlia jóvoltából kaptunk meghívást, a Gyergyószentmiklóstól 11 km-re dél-keletre fekvő Gyergyócsomafalvára, a környék egyik legnépesebb (4500 lakosú) településére. Nagy segítségünkre volt a „tájékoztatásban” Rokaly József tanár úr, aki mint a település szülötte, fontos dokumentumként, egy-két éve megírta a falu monográfiáját. Az ő segítségével folytak az előkészületek és szintén vele jártuk be kb. egy hónappal a tábor megkezdése előtt az utcákat, hogy kiválasszuk a felmérendő házakat. Az előőrs megtapasztalta a mintegy 13 órás éjszakai vonatút minden szépségét és „romantikáját”, valamint megismerhettük a székely emberek vendégszeretetét, különösen Juli ott élő nagymamájának, Székely Ágnesnek szívvel-lélekkel készített nagyszerű ebédjeit és vacsoráit. Az első látogatásunkkor rögtön érzékeltük, hogy ez nem egy „Isten háta mögötti” kis falu, hanem nyüzsgő és élni akaró nagy „vállalkozás”, éppen az ottlétünkkor meg-választott új, fiatal, energikus polgármesterrel és aktív önkormányzati testülettel.

A település különböző körzeteiben más-más irányból kis- és nagyobb diákok bandukolnak, kerékpároznak az iskolá(k)ba, melyeknek ugyan közös az igazgatója, de négy különböző helyen és épületben működik. Tehát, már az ottlétünk kezdetén is jogosan érezhettük, hogy itt valóban iskola-faluval van dolgunk, és érdemes a két XX. század elején épített iskolát is felmérni, mert a mai napig őrzik az 1900-as évek elején meghonosított alapfokú képzés fontosságát reprezentáló szép arányú és méltóságteljes tömegüket, szinte teljesen eredeti alaprajz elrendezésüket. A nagy meglepetést a Maros parti iskola udvarán lévő, fából épített, szabályos, falusi híres jéghoki pálya volt, ami egész Romániában ismert, hiszen a Csomafalviak bárkivel felvették a versenyt, ha hokiról volt szó. Rejtett kincseket máshol is találunk, például a több mint félórányi járásra lévő faluszél egyik udvarán gyönyörű csűrt, vagy a falu bejáratánál lévő korabeli „Ganz” berendezéssel működő eredeti gőzzel hajtott malmot. A kezdeti ismerkedéshez hozzátartozott a felismerés, hogy itt igazán leleményes emberek laknak, akik mindig, ha könnyen nem is, de megtalálták a boldogulás útját: régebben a település közepén folyó Maroson tutajozták le a kitermelt fát, vállalva a veszélyt is. Manapság sokféleképpen vállalkoznak helyben és Magyarországon egyaránt. A fa nagy kincs! – amihez minden Csomafalvi (és nemcsak a férfiak) ért. Nem is lehet csodálkozni, hogy ha a hátsó kertekből, a régi csűrökből nem a disznók röfögését, a bárányok bégetését, vagy a lovak nyerítését lehet hallani, hanem a gyalugépek vijjogását, vagy a fűrészgépek „feszes” hangját. Van aki kicsiben, csak úgy „házilag”, de vannak akik nagyban csinálják, akiknek nem okoz gondot itt helyben készített boronaházat Belgiumba, Franciaországba szétszedve elszállítani a megrendelőnek. Így aztán nem is csoda, hogy a falu elég „viseltes” útjain gyakran „csoda nagy” kamionok billegnek külföldi rendszámmal. Július 11.-én aztán elindult a nagy csapat és a felmérő munka elkezdődött.

A diákok 21-en 7 x 3 fős csapatokba szerveződtek, és a kiszemelt portákat „megszállták”. Első nap, szép időben, mindenki lelkesen dolgozott, de sajnos, a hét következő napjainak esős, hűvös időjárása kicsit próbára tette a társaság hangulatát. Szerencsére végül (mint ahogy az NTDK történetében lenni szokott) minden – az idő is – jóra fordult, és 21 épület-együttes felmérésével tudtunk végezni. Többnyire lakóházak, porták kerültek felmérésre, de a két iskola, a „gőzmalom”, a mezőgazdasági épületek, és a hokipálya gazdagította a választékot. Természetesen, ott tartózkodásunk során a kezdeti ismeretek kitágultak. Ezt, egyrészt Rokaly József tanár úr egyik este megtartott nagyszerű előadásának, másrészt pedig a vállalkozói fórumon elhangzott információknak köszönhettük, melyet Antal Teréz tanárnő, az iskola igazgatója szervezett meg számunkra. A helyiekkel való beszélgetések, és az hogy nyitott szemmel jártunk, nem kevés építészeti, településfejlesztési kérdést is felvetett számunkra. Ilyen kérdés volt többek között a pénzügyi gyarapodást követő lakóházak építésének minősége, – ami hagy némi kívánni valót maga után! Vajon miért nem tudnak a régi-tradicionális helyi építészet továbbfejlesztésével házat építeni? Miért kell megtagadni az itt még bőven meglévő fa természetes szépségét, és egyes új épületeken „Dallas” stílusban, cikornyás kiképzéssel fehérre pingálva? Kérdések, amelyek persze nem csak Gyergyócsomafalvára érvényesek, amelyek modern világunk minden ellentmondásosságát hordozzák, és bizonyos szempontból az igazi értékek devalválódását, a „hamisságok” dicsőítését is. Nehéz a meggyőzés – ezt mi is tapasztaltuk –, de nincs más út: felmérni az értékeket, szépen felrajzolni, megmodellezni, és kiállításon bemutatni, ez van! – ezek az ott (itt) élők és az elődök munkáinak a szépsége. Beszélgetéseink közben egyre gyakrabban fogalmazódott meg a példamutatás fontossága, amit persze az építészek mellett leginkább a vállalkozóktól, az irigyelt pénzes emberektől, a mintát adó új, nagyobb házat építőktől kellene elvárnunk. De, sajnos: hol vagyunk ettől?

Gyergyócsomafalván még él a közösséget megtartó kultúra, de észrevehető a kereteket adó kultúra-életmód kopása is. Mindezek mellett, szerencsére találkoztunk fiatalokkal – egy kis értelmiségi közösséggel –, akik cselekedni akarnak, a „gyökereket” megtartva, a gyökerekre építve. Ők kértek meg minket, hogy adjunk ötleteket a Polgármesteri Hivatal mögött lévő elég kaotikusan kinéző terület rendezésére, a falu gyerekeit befogadó és egyben „nevelő” játszótér létesítésére. A Domokos Júlia, Simon Gábor, Markó András összetételű hallgatói csapat, már a tábor végén tartott kiállításon is bemutattak egy vázlattervet, aminek a fő elemei, a falu építészetének hagyományaira és a szérűs kertek nemes arányú, méltóságos csűrjeire utaltak. A cél: behozni a „mezsgyén” még meglévő paraszti agrikultúrát szolgáló építészeti kultúra világát a központba, a gyerekeknek, a jövő nemzedékének. Ezeket az építményeket nem szabadna lebontani, – hangsúlyoztuk minduntalan –, ezek nélkül Csomafalva elveszti sajátosságát, és a tájhoz való kapcsolatának legfontosabb elemét: a kerítések domborzatot követő vonalán, a kerítések mentén, vagy az általuk bezárt csűrök szikár és nagyméretű tömegét. Meg kell a jövőben találni új funkciójukat, ámbár még mindig állattartásra és néha tárolásra lenének alkalmasak, de falusi turizmus nyári szálláshelye, étkező, gyógynövény-szárító épületek, műhelyek, műtermek és egyéb funkciójú épületekként is jó szolgálatot tehetnének. Többségük szerkezete és állapota jó, hála az elődök szakértelmének és az erdélyi fenyőfa jó minőségének. „Meghasadt a harang” – így fogadta unokáját, tanítványunkat a Nagymama, de azután rögtön hosszan sorolta a régieket, akiket messzire vitt a sors keze, de a „nagy bajban” segítenek és adakoznak új harangra. Jó volt hallani a bizakodást és látni az összefogást, amiben van gyakorlata a helyieknek, hisz Köllő Miklós szép Kossuth szobrát is összefogással (szerk. megj. – mi több Kárpát-medencei összefogással) teremtették újra. Mi is ebben bízhatunk, ebben az ősi, helyi, „családi” erőben, amiről mindig híresek voltak a csomafalviak, és ami révén tehetségükkel és munkájukkal mindig megtalálták a boldogulás útját. A felmérési-kutatási munkát, a főiskola vezetőségén kívül, Magyarországról támogatták: – Belügyminisztérium, Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (Kovács Imre elnökhelyettes, Mécs Ernő főosztályvezető) – Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (Vígh Annamária osztályvezető, Holport Ágnes főtanácsos – Hallgatói Önkormányzat (SZIE-YMMFI Ök., Uram Balázs elnök) Eredmények: – felmérési manuálék dokumentálása – A/3-as felmérési tervek készítése – a dokumentációs album megszerkesztése – felmérési tervek használata a csomafalvi játszótér elkészítésénél, majd a játszótér engedélyezési tervének, modelljének elkészítése (várható átadás: 2006)”
Budapest, 2004. október 25.
DR. REISCHL GÁBOR DLA tanszékvezető főiskolai tanár, az NTDK vezetője Szent István Egyetem – Ybl Miklós Műépítészeti Főiskola